A lókúti kilátó

Középiskolai osztályommal is jártam a Bakonyban, ezúttal Lókút határában voltunk elszállásolva egy nagy vendégházban, így mind a harmincegynéhányan elfértünk a kísérőkkel együtt. Ez az apró falu Zirctől 8 km-re található, ide jártunk be élelmiszer és egyéb utánpótlásokért. Igazából kötött programok nem voltak, mindenki magának alakíthatta ki, belátása szerint szabadon oszthatta be idejét. Persze szerveztek kisebb kirándulásokat a környező településekre, de én inkább két osztálytársammal a természetjárást választottam. Felkapaszkodtunk a gazdag növényzet között vezető, kanyargós, nemegyszer itt – ott eltűnő ösvényen át egy magasabb pontra, ahol egy búzatábla szélén az erdő utolsó fáinak vonalában meghúzódó magaslesre bukkantunk. Felmásztunk és kissé kinyílt a táj előttünk: a tábla mögött lankás mező terült el, tele különböző színű, ezernyi fajta virággal. Balra tőle az erdőség folytatása húzódott, míg jobbra kukoricával bevetett földeket lehetett látni, majd ezeknek is a fák parancsoltak megálljt, ott ismét kezdődött az erdő. Másnap hajnalban a Bakony megajándékozott, amikor egyedül lopakodtam fel a kis kilátóhoz. Amint felmásztam a létrán és leültem a magasban a korlát mögött a padra, őzeket vettem észre a búzatábla széléhez közel, amint lassan, meg - megállva, időnként lehajoltak és csipegettek a kalászokból, majd lassú vonulásuk végén beváltottak az erdő fái közé és eltűntek a szemem elől. Közben a madarak énekeltek a felkelő nap sugarainak és elkezdődött a bogarak, lepkék, méhek jövése – menése is, az élet rengeteg megnyilvánulása vett körül fokozatosan, ahogyan ébredt az erdő. Miután kezdett felmelegedni az idő, lassan leereszkedtem a földre és visszaballagtam táborhelyünkre. Délután a falu fiataljai és a közülünk verbuválódott csapat megmérkőzött egymással, a göröngyös réten hevenyészett, összeeszkábált kapuk között rúgtuk a labdát. Felejthetetlen, maratoni meccs volt, ahol a végén már nem is számoltuk a rúgott és kapott gólokat, csak a játék öröme vitte előre fáradt tagjainkat. Azt hiszem, ekkor és itt tényleg megvalósítottuk a kuberteni eszmét. Másnap hajnalban – miután elmeséltem barátaimnak az előző les eredményét – már harmadmagammal óvatoskodtunk fel a kilátó falépcsőin, de ekkor őzeket nem, viszont nyulat és fácánokat láttunk. Amikor ismét kezdett forrón tűzni a nap, elhatároztuk, hogy kicsit tovább megyünk és felderítjük a terepet. Amint barangoltunk és ismét felfelé vitt az utunk, hirtelen kibukkantunk egy tető tisztásán és káprázatos látvány tárult elénk: a távolban, a lankás domboldalak és mezőgazdasági földek, színes legelők, kis erdődarabkák összevisszaságán túl a Balaton tükre csillogott. Hihetetlen, bennem máig megőrződött kép, mintha lefilmeztem volna. A következő napon esett az eső és délután utaztunk haza – az iskolához – de szívemben magammal vittem a Bakony egyik hegytetőjéről látott Magyar Tenger mélyen bevésődő, a messzeség által a lelkemben felszabadított béke és szabadság érzését.

Köszönet mindenkinek, aki elolvassa bakony cikkemet. Ne habozz és olvasd el a többi bakony cikkemet is.

Képek






Oldalak

    Képek






    Oldalak